MEGOLDÁSAINK

ITS GÉPJÁRMŰKÖVETŐ RENDSZER

HOGY MIÉRT VAN SZÜKSÉGE

NYOMKÖVETŐ RENDSZERÜNKRE?

GPS flottakövetés és flotta navigáció

Az ITS járműkövető rendszer a GPS/GSM illetve az online térkép-technológiát ötvözi, így nincs szükség különálló programokra, térképszoftverre, a keretrendszer használata ráadásul könnyen elsajátítható. Az ITS Portál kezelőfelülete letisztult, jól „kézre áll”, átlagos számítástechnikai tudással is könnyen átlátható. A rendszer internetböngészőn keresztül irányítható, így szinte bármilyen (internet eléréssel rendelkező) számítógépen illetve tableten használható. Számítógépéről vagy mobiltelefonjáról mindig percre pontos információkat láthat járművei helyzetéről. A járműkövetés során valós idejű információkat kap: ha járműve mozgásban van, azt is láthatja, milyen irányba, mekkora sebességgel halad, mióta mozog, hány kilométert tett meg az utolsó megálló óta stb. A rendszer lényegét az adatok és a statisztikák képezik, illetve ezek egyszerű hozzáférhetősége. API segítségével vállalatirányítási rendszere könnyedén és biztonságosan kaphat részletes információkat a járművei által megtett útvonalak, illetve menetlevelek bármely adatáról. Adatokkal szolgál a flotta működésének, útvonalainak optimalizálásához, így Ön üzemanyagköltséget takaríthat meg!

KISZÁMÍTHATÓSÁG, KONTROLL, MEGBÍZHATÓSÁG

GPS alapú flottakezelő és nyomkövető rendszerünkkel 24 órás felügyeletet tud biztosítani gépjárművei felett. Láthatja aktuális helyzetét, menettulajdonságait, ellenőrizheti a korábbi útvonalait, megállásait. Az igénybe vett szolgáltatástól függően információt kaphat a jármű műszaki adatairól, járműhasználatról és a járművezetőkről is. A rendszer használatával kiszűrheti az esetleges fekete fuvarozásokat, az indokolatlan gépjármű használatot, ellenőrizheti az üzemanyag fogyasztást, így beruházása még hamarabb megtérülhet!

GPS alapú flottakezelő és nyomkövető

Az ITS járműkövető rendszer alapszolgáltatásai

Térképen történő útvonal és a jármű státuszának (áll vagy mozog) megjelenítése

Magyarország fizetős E-útdíjas úthálózata

A térképen megjeleníthető Magyarország e-útdíjas úthálózata. 

Valós idejű járműkövetés
Az adott jármű állapota (áll/mozog), a HU-GO állapot (díjmentes útszakaszon vagy fizetős útszakaszon halad a jármű),a valós idejű helymeghatározása (aktuális pozíció), aktuális sebesség, utolsó elindulás, utolsó megállás, megtett kilométer stb. adatok olvashatók le a felületről.

A megtett útvonal kirajzolása
A rendszer az útvonalat a térképre illeszti, melyen szintén látható, hogy díjmentes útszakaszon vagy fizetős útszakaszon haladt a jármű.

E-menetlevél / e-útdíj költségrészletező
Az e-menetlevél funkcióval megtekinthetjük a partnerekhez való érkezés és távozás idejét, az átlagsebességet, a várakozás idejét. Ezen a felületen beállíthatjuk a megjelenítési időszakot, azaz a megtekinteni kívánt időszakot, illetve más rendszám adatait is lekérhetjük. Az e-útdíj bevallási szolgáltatásunkat előfizető ügyfeleinknek az E-útdíj költség oszlopban látható az adott járműre vonatkozó e-útdíj költség. Az itt szereplő költségadatok tájékoztató jellegűek! A hivatalos e-útdíj költségek a HU-GO rendszerből nyerhetők ki.

Maga a menetlevél természetesen járművenként készül, tartalmazva minden állomást és szükséges gépjármű-adatot (menetidő, átlagsebesség, távolság, km óra állás, állásidő, céges/magán státusz. Amennyiben a rendszerben vannak POI pontok, akkor ezeket színekkel elkülönítve, kategorizálva mutatjuk. Ha van járművezető, akkor az is megjelenítésre kerül.

Az e-menetlevél riport ütemezhető, automatizáltan, e-mail útján is lekérhető.

Pozíció visszakeresése
Egy adott jármű tetszőleges dátum szerinti pozícióját mutatja.

POI (Points of  Interest) kezelés – Fontos helyek/Partnerek felvétele

Zóna kezelése (GeoFence/Geo-kerítés)
Ebben a menüben olyan területeket (zónákat) határozhatunk meg, amelyekbe belépve vagy azokat elhagyva a rendszer értesítést küld.

Felhasználók kezelése
A Felhasználók menü pontban a járműkövető rendszer használatához jogosultsággal rendelkező munkatársak regisztrálhatók. A regisztrált munkatárs jogosultságai is ezen a felületen állíthatók be, azaz csak a beállított funkciógomb alatt futó járműkövetési információkat láthatja a jogosultsággal rendelkező  (pl. térkép, útvonalak, statisztika stb.).

OBU applikáció útdíjfizetésre kötelezett (3,5 tonna felett) ügyfeleinknek

Igényelhető, fontosabb opcionális szolgáltatások rövid leírása

Can adatok megjelenítése
A megfelelő alapeszköz kiválasztásával olyan műszaki adatokhoz juthatunk hozzá, mint például a kilométeróra állása, üzemanyagszint, fogyasztás, fordulatszám, vagy éppen az ajtónyitások állapota. Az elérhető adatok függnek a jármű évjáratától, típusától is.

Járművezető azonosítása
Lehetőség van NFC, vagy RFID azonosítók használatával biztosítani a mindenkori, pontos sofőrazonosítást, hogy minden esetben visszakövethető legyen az adott jármű használója. Amennyiben a vállalat használ ilyen szabványos azonosító kártyákat, úgy lehetőség van ezeket feltanítani az azonosításhoz (egyszeri tesztelés alapján győződhetünk meg a kompatibilitásról).

Kényszerített azonosítás
A normál azonosítást kiegészítjük egy indításgátló modullal, aminek köszönhetően, a járművezető nem tudja azonosítás nélkül elindítani a járművet. Ezt a megoldást tiltás helyett hangjelzéssel is tudjuk alkalmazni, amikor elindítani el tudja a járművet, de egy éles sípoló hangot fog hallani, ami emlékezteti az azonosítási feladatra.

Távoli blokkolás
Az indításgátló modul beépítésével lehetővé válik, hogy megfelelő jogosultságok mellett, távolról (akár mobiltelefonról) elküldjünk egy parancsot a járműnek, aminek köszönhetően a következő indítás nem lesz lehetséges (bizonyos autótípusoknál korlátozott ez a lehetőség).

Automatikus E-parkolás
A szolgáltatás országosan vehető igénybe azokon a helyeken, ahol a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. Rendszere üzemel. A szolgáltatás a gyújtás levételével aktiválódik és a visszakapcsolásával leáll. Az ITS GO+ applikáció minden változásról push üzenetben és hangüzeneten keresztül tájékoztatja a járművezetőt és természetesen szükség esetén a folyamatba be lehet avatkozni. A rendszerbe felvehetők szabad zónák és figyelmeztetést küld zónahatárnál történő megállás esetén.

Elektronikus menetlevél
Az ITS GO+ applikáción keresztül generálható E-menetlevél tartalmaz minden információt, ami a 3,5 tonna alatti, saját számlás fuvarozásban megengedett E-menetlevél előírásainak megfelel.

Hivatali/magán státusz kezelése
Az  ITS GO+ applikáción keresztül (vagy fizikai kapcsoló beszerelésével) kezelhető státuszok kiválasztásához igazodnak a menetlevél és az online követés funkciói. Magán státuszban az útvonalak, megbízó kérésére rejtve maradnak.

Hőmérséklet monitorozása
ITS –TS hőmérő modul által folyamatosan monitorozható a gépjármű rakterében a kívánt hőmérsékletet (mérési tartományunk egyedülálló: -49 – 100 Co hőmérséklet tartomány)

Statisztika modul

  • A statisztika riportban visszamenőleg különböző időintervallumokra (jQuery Calendar segítségével) statisztika kérhető le, akár több autóra is egyidőben, így lehetőség nyílik az egyes járművek statisztikáinak – nyitó, záró kilométeróra adatok, megtett távolság, fogyasztás, elhasznált üzemanyag – összehasonlítására.
  • A tankolási statisztika összegyűjti, összehasonlítja a járművekhez tartozó tankolások időpontját, a tankolt üzemanyagot és a tankolások közötti fogyasztásokat.
  • A hőmérséklet riportban lekérdezhetjük a hőmérőszenzorunk által mért hőmérséklet adatokat többféle periódusban.
  • A napidíj riport, az „adható” külföldi napidíjra vonatkozó napok számát kalkulálja az ide vonatkozó jogszabálynak megfelelően.

A járműkövetés statisztika modul riportjai is ütemezhetők, automatizáltan, e-mail útján is lekérhetők.

Űrlap/munkalapkezelő modul
Az ITS GO+ applikáción keresztül lehetőség van kötelező, választható, vagy szabadon kitölthető űrlapokat, munkalapokat csatolni egy-egy útvonalhoz, ami beíródik a menetlevélbe.

ITS GO+ applikáció
Egy virtuális token alapú mobil applikáció (Android és iOS telefonokhoz), ami biztosítja a járművezetőnek – az éppen aktuálisan általa vezetett járműhöz tartozó – több ITS szolgáltatásnak elérhetőségét, kontrollját, emellett kiolvashatók belőle az aktuális gépjármű információk, illetve a gépjárművünk aktuális pozíciója is.

Megfigyelő mód applikáció
Egy olyan új fejlesztésű mobil applikáció, amely teljes értékű járműkövetést biztosít az egész flotta (jogosultságoknak megfelelően) nyomon követéséhez. Megtalálhatók benne a műszaki adatok nagy része, visszakereshető és visszajátszható vele a korábbi napok útvonala.

API kapcsolat
Biztosítani tudjuk, hogy meglévő vállalatirányítási rendszerek API kapcsolaton keresztül bizonyos információkat automatikusan lekérdezhessenek a szerverünkről, megkönnyítve ezzel az adatok feldolgozását, további hasznosítását.

Egyedi fejlesztési lehetőségek
Néhány modulunk fejlesztésünk (például: útvonaltervező modul, költségmodul) előkészített állapotban van, azok testre szabása, aktiválása egyedi megállapodás keretei között lehetséges.

OBU APPLIKÁCIÓ

ITS GO+ APPLIKÁCIÓ

KÉRJE SZEMÉLYRE SZABOTT AJÁNLATUNKAT ONLINE, AKÁR 2 PERC ALATT!

Az űrlap kitöltéséhez kattintson az „ajánlatot kérek” gombra!