A CAN (Controller Area Network) kommunikációs protokoll lehetővé teszi, hogy a különböző járművek elektronikai egységei kiterjedt vezetékhálózat nélkül is képesek legyenek kommunikálni egymással. A CAN-adatok mindemellett a GPS-nyomkövetők használatában is kiemelt szerepet játszanak, még pontosabbá és részletgazdagabbá téve a járművekről kapott információkat.
Flotta navigáció részletes adatokkal
Egy flotta járműveinek nyomkövetése és a flotta menedzselése nagy kihívásokkal járhat. Mindig tudni kell, hogy merre járnak az egyes gépjárművek, garantálni kell a dolgozók és az áruk biztonságát, és mindent meg kell tenni azért, hogy a cég optimálisan működjön. Éppen ezért a különböző, flottával rendelkező vállalkozások számára ma már elengedhetetlen a GPS-es járműkövetés, amely segít csökkenteni a kiadásokat és növelni a cég produktivitását.
Részletekbe menő járműkövetés
A nyomkövetési információk alapján számos statisztika állítható ki a dolgozók munkamoráljától kezdve az adott útvonal tulajdonságaival bezárólag, azonban az alapvető telematikai információkon kívül a jármű működésére vonatkozó részletesebb adatokkal még jobban megismerhető a jármű állapota, illetve a munkavégzés körülményei.
A CAN/FMS modul illesztés előnyei
CAN/FMS modul illesztés segítségével a fogyasztás, az üzemanyagszint, a kilométeróra állása vagy éppen a fordulatszám is közvetlenül a jármű központi egységéből nyerhető ki, ráadásul az autó típusától függően a gázpedál állása vagy éppen az ajtónyitások is ellenőrizhetők. Ilyen módon a megfelelő eszközök használatával a cégvezetők a távolból is szinte mindent tudhatnak autóikról, ami csak lehetséges.
Milyen egyéb adatok ismerhetők meg a CAN segítségével?
CAN modul használatával készült statisztikákhoz hozzájárulhatnak a motorellenőrző lámpáról, a biztonságiöv-használatról, a gyári zárt állapotról vagy éppen a klíma és a fényszórók használatáról keletkező adatok. A jármű működéséből kinyert információk nagyban megkönnyíthetik a munkagépek tulajdonosainak munkáját is, hiszen így betekintést nyerhetünk a fogyasztási adatokba, az üzemórába vagy markolók esetében a kanálhasználatba és a hidraulika működésébe.