Számos alkalommal írtunk már arról, hogy miért éri meg autóját GPS nyomkövetővel felszerelnie, a következőkben pedig a flottanavigáció aspektusából szeretnénk kicsit jobban górcső alá venni az előnyöket.
Kontroll és biztonság
Minden olyan vállalat számára, ami több gépjárműből álló flottát kezel, elsődleges szempont, hogy mindig, minden körülmény között valós képet kapjon arról, hogy merre járnak a járművei. Ez nem csak azért lényeges, mert így mindig figyelemmel kísérhető az autók szállította áruk helyzete, de magának a flotta működésének „finomhangolása” miatt is előnyös, ha az autók GPS nyomkövetővel vannak felszerelve. Azontúl, hogy a nap 24 órájában valós idejű rálátása lesz az autók helyzetére, szerencsétlen baleset vagy lopás esetén is azonnal riasztást küldhet a GPS tracker, így rögvest cselekedni tud. Nem véletlenül mondják, hogy az ilyen és ehhez hasonló helyzetekben a gyors reakció fokozott jelentőséggel bír: ha autói GPS nyomkövetővel vannak felszerelve, azzal akár a sofőrök és az autók szállította értékes áruk biztonságát is növelheti.
Szemmel látható összegeket is megtakaríthat
Ugyan elsőre komolyabb befektetésnek tűnhet egy modern GPS nyomkövető rendszer, a helyzet az, hogy a GPS tracker használatával az utak, útvonalak tudatosabban megtervezhetőek, ami pedig az üzemanyag-fogyasztás optimalizálása miatt lényeges. A tervezhetőséggel akár jelentős összegeket is megtakaríthat, de a megtett útvonalak nyilvántartása miatt, illetve a GPS alapú nyomkövető rendszer által folyamatosan rögzített adatok birtokában a döntési alternatívái is megsokszorozódhatnak.
Érdeklik a további részletek? Cégünk teljes körű szolgáltatást kínál egy egész flotta járműkövetésére, GPS alapú nyomkövetésére – keressen minket bizalommal!