A korábbi esztendőkhöz hasonlóan idén is ajánlott körültekintéssel eljárni az év első útdíjbevallása, útdíjfizetése idején, ugyanis 2024. január 1-től több változás is hatályba lépett. Cikkünkben ezeket a jogszabály-módosításokat mutatjuk be és vizsgáljuk meg.
A jelenleg érvényben lévő szabályozás szerint hazánkban az autópályák, autóutak és főutak használata díjköteles – az ilyen útszakaszok száma évről évre bővül, így érdemes tájékozódni a 2024-es kiterjesztésekről. Az úthasználati díj a legegyszerűbben az erre kifejlesztett rendszeren, a HU-GO-n keresztül fizethető be. 2013 óta minden 3,5 tonnánál nagyobb tehergépjármű áthaladásáért fizetni kell a kijelölt útszakaszokon. A törvény 2024-től a nehézgépjárműnek minősülő (azaz a 3,5 tonnás súlyt meghaladó) lakóautókra is vonatkozik. Ezek tulajdonosai viszonylati jegy vásárlásával vagy az e-útdíj-rendszerben regisztrálva, fedélzeti eszköz segítségével tudják elvégezni az útdíjbevallást.
Változtak továbbá a vontatással kapcsolatos szabályok. Ha egy díjköteles jármű egy másik díjköteles járművet vontat, akkor ez év kezdetétől azok tengelyszámát össze kell adni, és az alapján kell az útdíjat kalkulálni. Részleges megemelés esetén csak az úttesttel érintkező tengelyeket kell figyelembe venni.
2024 január 1-től az útdíjfizetési lehetőségek terén is módosítások történtek. HU-GO regisztrációval ez évtől az útdíjbevallás kizárólag a megtett útról információkat gyűjtő OBU készülék használatával történhet. Viszonylati jegy csak regisztráció nélkül (tehát a HU-GO egyenlegből nem) vásárolható. Fontos kiemelni, hogy a viszonylati jegy csak a megváltásának időpontjától a következő nap végéig érvényes. A rendszert érintő változások világosan mutatják, hogy érdemes OBU készüléket beszereznie azoknak a gépjárműveknek, melyek még nem rendelkeznek ilyen eszközzel.
Az általunk forgalmazott OBU készülékek szivargyújtóval működnek, így a bekötésükhöz, üzemeltetésükhöz nincs szükség speciális eszközökre, átalakítókra. A hozzájuk tartozó applikációk rendkívül megbízhatók, így egyszerű és hatékony megoldást kínálnak az e-útdíj fizetésére. Cégünk a lengyelországi e-TOLL és a bulgáriai BGTOLL rendszerekkel is együttműködik, így a nemzetközi útdíjbevallásban is ügyfeleink rendelkezésére állunk.
Ha szeretné megismerni járműkövetési, flotta navigációs szolgáltatásainkat vagy további kérdései vannak az útdíjbevallással, esetleg az OBU készülékeink működésével kapcsolatban, keresse évtizedes tapasztalattal rendelkező munkatárainkat a weboldalunkon megadott elérhetőségeink bármelyikén!